Ugrás a fő tartalomra

Amikor te beszélsz a Waze navigáció közben?

Megfizethetetlen...

Sokan mondták már: Öcsém ez szar! Nem lehet hozzá ilyen-olyan hangokat illeszteni, letölteni, használni. Nos... Öcsém, ez nem hogy nem szar, hanem kimondottan jól sikerült! Lehet hozzá akármennyit gyártani! Én például napok óta szórakozok az új "Waze féle" hangrögzítővel, ahogy a Waze is mondja: legyél te a Waze következő hangja! 

Persze nem ez első hogy foglalkozunk ezzel a témával, de hát eléggé felkapott és pörgős téma lett, ezért nem lehet eleget írni róla. Előző cikkünk folytatása helyett ez egy másik cikk lett. De hogy miért? Mert ez már a leírás, megosztással használattal mindennel együtt! Napok óta csiszolgatom, reszelgetem több kevesebb eredménnyel, de erősen titkolom, hogy ezzel akarnék betörni a szórakoztatóipar fellegvárába. Azt, hogy mely mondatok lettek "jók", vagy "rosszak" navigálás közben fogod csak megtudni? Ki tudja jobban megítélni mint te magad... No, meg azok is, akik használják! Van ilyen is, van olyan is, ahogy minden esetben. A hangrögzítésnél voltak persze problémák is. Nappal a teraszon a szomszédgyerekek kajabálása, délután egyedül a csendben a az irodában a klíma zúgása, kocsiban, parkolóban állva, este a halkan beszélve, hogy másokat ne zavarjak vele... Persze nem lehet reggel kezdeni, napközben folytatni, majd este befejezni, mert durva hangerőbeli eltérések lehetnek, amire nem is gondolnál. De van. És miután ezeket a hangokat utólagosan nem lehet 'piszkálni', ezért újra kell rögzíteni. Nos, ez ezért folyamatos elfoglaltságot és vidámságot adhat neked. Meg lehet mondani: wazze... öcsém, ez szar lett.  Persze mindig ott a javítás rész is, azaz bármikor újra felveheted! Gondolom majd a hangrögzítő v2-es verzióban majd lesz normalizálás funkció is, ami segíthet abban, hogy minden hang egyforma hangerővel szólaljon meg. De addig: ott nevet az újrarögzítés lehetősége. Emlékszel? Mint a TELETABIK (brrrr)! Újra, újra! Hurrááááá!!!!

Akik mindent kétszer mondanak és csinálnak. Akik mindent kétszer mondanak és csinálnak. forrás: Teletubbies Wiki



Aztán jön a porszívó.... :) Nos, nem nagyon kívánnám, hogy a Teletubby csapat szóljon a Waze-ből, mint navigáció, mert akkor minden utat kétszer tehetnénk meg. Minimum... mert újratervezés is kétszer lenne! Viszont... Ha jól csinálod, akkor sztár is lehetsz, mert meg lehet osztani a hangodat. Igen! A TE hangodat, illetve amit te rögzítettél! Hamarosan én is meg fogom osztani a kappanhangon felmondott hülyeségeimet, hátha valakinek tetszeni fog, bár ezt erősen kétlem (fejlemény: sajnos megtettem... keresd majd a cikk végén...). Szóval, hidd el nekem öcsém, nagy királyság a cucc... Nincs ebbe-abba a könyvtárba ilyen olyan másolás, nem kell hekkelgetni, nem kell szórakozni! Csak egyszerűen koppintás a linkre (az általam összedobott rettenet ott nevet a cikk alján), és másnak is be fog "jönni" a TE HANGOD! Az hogy ennek ki fog örülni, vagy ki fog érte cikizni, senkinek sem lesz ismert ha nem mondja meg, de biztos lesz ilyen és olyan is. De tegyük 1/2-re a süketelést, és térjünk rá a rögzítés lényegére!
Persze most mondhatod megint: öcsém, ez szar! Minden mondatot külön darabolva fel kell mondani. Nem! Ez jó! Sőt, kimondottan örülök, nem kell a számokat felmondani sem... :) De most csapjunk bele a lecsóba!
Figyelj, most az 1. lépés jön! Indítsd el a Waze nevű remekmű navigációs rendszer app programot alkalmazást. Itt kattints a keresés gombra (Ez a Waze startmenü gombja), majd menj be a fogaskerék menüpontba, és ott koppints a "Hangutasítások" menüpontra! Itt jöhet az "Új hang rögzítése" (a piros plusz jellel) és rögvest ezekkel fogsz találkozni:


És itt jön az, amiről a figyelmeztetés is szól: "A biztonság érdekében légy egyértelmű". Ezért sem jó a Csubi féle hang a navigációhoz, hasonlóan mint az R2D2 hangja sem. Csipogás, morgás... Persze, ha értelmes utasítások jönnek, akkor sem reagál rá mindenki megfelelően... Viszont reménykedek benne, hogy lesz klingon nyelven is nemsokára... De legalább törekedni kell rá. Az oldaltévesztőknek lehet mondani, hogy a vezető irányába fordulj, vagy az anyósülés irányába fordulj. Persze itt majd az okosok rögtön mondják: és a jobbkormányos autókkal? Ott legyen minden fordítva??? Öcsém... ez szar... Nos nem az! Egyszerűen csinálj egy jobbkormányos oldaltévesztős hangkészletet... De ez megint a nem jó irány, amerre ez a cikk halad.

Itt egyszerűen vedd fel a hangokat, próbáld ki, utána meg is lehet osztani! Szokott csatornákon... Persze mindenkivel!
Nézzük meg, kinek hogyan sikerül :) Az enyém ilyen lett...

Vezessen egy ismerős hang az utadon....az enyém! Töltsd le a hangomat a következő utadhoz: https://waze.com/ul?acvp=169439C6-FBB0-4009-912E-9D7B2E1830E8

Amikor egy kedves ügyfeled, barátod, esetleg az öcséd megkapja ezt, többé nem mondhatja: Öcsém ez szar! Mert...

De persze mondhatja, mert valószínűleg sok értékelhetetlen hang is kikerül majd, mint például ez, igen ez, amit én csináltam. De nem kell nagyon törődni a szituációval, nem kell szenvedni, legyen az, hogy a tiéd azaz a TIÉD jobb lesz! Hiszen mindig vannak olyanok, akik megelégednek azzal amit kiválasztottak, mindig vannak a vicces és az én majd komolyra veszem a figurát öcsém!

Tanács: ügyesen meg kell adni a hangutasítás elejét és végét... Különben összefolyhat, vagy nagy szünet is lehet benne... Nekem ez nem nagyon sikerült, mert itt a rögzítés rész egy kicsit hektikus.
Ha megosztod, akkor teljesen publikus lesz! Azaz akárki hozzáférhet a link birtokában. Persze ha nem mobilon kattintasz a linkre, akkor nem fog történni semmi, azon kívül, hogy feljön egy oldal, ami a Waze letöltésére ösztökél a mobilodra!
Aztán van az, hogy szólnak: nem jó itt meg itt ez a hang így öcsém! Ezt meg kellene változtatni. Na ez a vicces része a dolognak, változik, változgat, de hogy mikor? Erre nem tudom a választ, de van rá persze kerülőút is. Azaz: ha belemész a veled megosztott "hangba", akkor ott van legalul a "Hang törlése". Ha a linkre kattintva telepíted újra, akkor természetesen frissül mindene. Egyszerű nem? Azért ez nem teljesen tiszta itt még nekem öcsém... De majd nyilván ez is javul majd!

A Waze legyen veled, ifjú Égenjáró Lukács! Én csatlakoztam a sötét oldalhoz. Ezért lett ez a cikk! :D

#waze #waze.hu #legyelteawazehangja

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÁNYK - Backup/Restore - Mentés visszatöltés.

Működik minden, csak olyan Fonák Tamás módon... Itt valahogy ez a dolog fordítva van? Ha nem értenéd most meg, akkor majd megérted később, csak figyelj! Először is, kell két gép! Az egyiket nevezzük mondjuk régi gépnek, a másikat új gépnek. Ezenkívül szükség van még az ÁNYK programra is (Ez az új gépen még lehet hogy nincs fent), de ennek futtatásához viszont JRE kell! Mentés: A régi gépen az ÁNYK programban a "Szerviz" menü allatt  a "Fájlműveletek a mentés könyvtárban" menü almenüjében válaszd ki a "Másolás a mentés könyvtárból" almenüt. 1. Kiválasztani mindent (Ctrl-A) 2. Meg kell adni a könyvtárat ahová menteni akarsz. 3. Másolás gomb... Ha "sok" anyag van benne, akkor sokáig tart. Nagyon sokáig.... Visszatöltés: Az új gépen az ÁNYK programban a "Szerviz" menü allatt  a "Fájlműveletek a mentés könyvtárban" menü almenüjében válaszd ki a "Másolás a mentés könyvtárba" almenüt. 1. Meg kell adni a könyv

Apple Mac, Kamu mac, Hackintosh, és a jó magyar billentyűzet! Felcserélt 0 és Í esetén is... :)

Ki ne találkozott volna azzal, hogy PC billentyűzetet akart volna használni a Mac-hez. Mert attól függ, milyen oprendszert használunk, hogy milyen gomb megnyomására valójában mi jelenik meg! Nekem egy kicsit uncsi már, hogy a PC keyboard nem a kiosztásnak megfelelően működik, ha Mac-kel használom. Már miért kellene megtanulnom megint egy kiosztást? Találtam ukelele keyboard layout editort, majd készen is találtam ilyen fájlt! csak be kell másolni a ~/Library/Keyboard Layout könyvtárba, majd hozzáadni mint billentyűzet! Így csak neked lesz, de ha a /Library/Keyboard Layout könyvtárba másolod, akkor yó lesz mindenkinek is! Tök jó! Aztán történt egyszer, hogy megnyomtam a "0" gombot. Hogy mi jelent meg? Természetesen nem a "0" hanem "í" Persze fordítva is! azaz az "í" helyett a "0" és az "Í" helyett persze hogy a "§" Kicsit uncsi így :( Szóval... Lehet mindenféle kext dolgokkal nyomulni, vagy használod e

Ext2 Ext3 Ext4 fájlrendszer akár Windows alatt? Írhatóan? Persze olvashatóan is!

Belefutottam egy EXT2FS mentés EXT4 mentési problémába, és a linuxos gépemen éppen valami más volt... Eddig nekem ez gondot jelentett, de mint kiderült, csak azért, mert nem tudom az internetes keresőket jól használni. Ez egy Windowshoz kifejlesztett EXT2FS driver, és hibátlanul működik! Nos... Ez a cucc zseniális! Amit támogat, mint file system: ext2 ext3 ext4 htree index uninit_bg A leírás szerint csak XP/2K/Vista/Win8 32/64 bit változataival működik csak, de nekem kiválóan működött Windows 10/64 alatt is! Van hozzá külön volume manager is! Egyszerű használni, és nagyon hatékony! Töltsétek le innen Gratula a fejlesztőknek!